Ózdot természeti adottságai korán alkalmassá tették a letelepedésre, emiatt Ózd már az őskorban is viszonylag sűrűn települt hely volt. Az őskőkorból származnak a legrégibb ózdi leletek is, azaz különböző csiszolt kőeszközök, kőbalta, kőkapa, illetve edénytöredékek.
Ózdon a rézkorból több lelőhely is ismert: a Kőalja-tetőn, illetve a Kőalja oldalon is a rézkorból származó 4000 éves települések nyomait találták. A Kőfej-hegy lábánál feltárt ősi temetőből került elő a
„Centeri urna”
név alatt Európában is ismertté vált késő rézkori lelet, melyhez hasonlóakat csak Kisázsia területéről ismerünk. Trójából egy kisebb népcsoport vándorolt észak felé, s telepedett le a felvidéken. A centeri urnák ezen népcsoport hagyatékai.
A bronzkorban területünkön a lakosság nagyon megritkult. Ebből a korból a kőaljai kertekből hamvasztásos temető ismert, ahol gazdag díszítésű urnaedényeket találtak. A kora vaskorból származó urnasírok feltárásakor több agyagedény-töredékeket is találtak. A népvándorlás korából kevés telepet ismerünk városunkban. Árpád-kori sírleletek feltárásakor bronz lábpereceket és bronz fülbeválókat találtak.
Ózd a Hanva és a Hangonyi nemzetség területe között, valószínűleg szabad földön létesült kisközség volt.
Az első írásos emlék 1272-ből ismert.
Ózd 1770-től a Vizes rétről származó Sturman család zálogbirtoka lett, akik jelentős változásokat hoztak a település életébe, s általuk kapcsolódott be Ózd a vasgyártásba is.
Kovács László ásványgyűjteménye többek között Ózd környéke és az Északi- középhegység geológiájába nyújt bepillantást, de láthatunk itt a világ különböző pontjáról származó kőzeteket is.
